Minden, amit tudni kell a d-aszparaginsavról, azaz a DAA-ról

Minden, amit tudni kell a d-aszparaginsavról, azaz a DAA-ról

Az izomtömeg mennyiségének és erejének növekedéséhez a tesztoszteronszint az egyik kulcstényező. Erre van hatással a d-aszparaginsav, melyet ebben a cikkünkben szeretnénk nektek bemutatni. Ezeken kívül azonban megtudhatjátok, milyen további hatásai vannak a testünkre, valamint milyen forrásokból juthatunk hozzá.

Kezdjük az alapoktól

A d-aszparaginsav (DAA) az aszparaginsav aminosav létező két formájának egyike. A másik forma az úgynevezett l-aszparaginsav. [1]

A DAA az agy központi részében hat, ahol az olyan hormonok felszabadulását okozza, mint a luteinizáló hormon, follikulus-stimuláló hormon és az izomhormon. Képződhet a herékben is, miközben enyhíti a tesztoszteron szintézisében fellépő korlátozások gyorsaságát, mely a test teljes tesztoszteron szintjének növekedéséhez vezet. [2] 

d-aszparaginsav - DAA - a tesztoszteron szintre van hatással

A d-aszparaginsavat használják szintén a tesztoszteron erősítésére a terméketlenséggel küzdő férfiaknál, valamint aktív sportolóknál, akik az izomtömegüket szeretnék növelni. Kimutatták azonban, hogy az egészséges férfiaknál a megnövekedett tesztoszteron szint csupán egy hétig tart, ezután visszatér a normál állapotába. [3]

You might be interested in these products:

A DAA megtalálható az ételben is

A d-aszparaginsav a 20 strukturális aminosav egyike, mely a természetben is megtalálható formula. Egyben a DAA természetes formájában megtalálható az ételben is, miközben némely élelmiszerforrás nagy mennyiséget tartalmaz ebből a biogén aminosavból. [4]

A DAA természetesen megtalálható ezekben a forrásokban [5]:

  • szójafehérje (9 %)
  • kukorica (40 %)
  • kazein (31 %)
  • vegán szalonna (húsmentes, szójakivonat alapú – 13 %)
DAA és élelmiszerforrásai

Rájöttek, hogy a d-aszparaginsav keletkezhet l-aszparaginsavból is, méghozzá főzés közben, vagy az ételek hevítésével. Ráadásul kiderült, hogy a raw tejtermékek pasztőrözési folyamata alatt a DAA szint a kétszeresére nőtt, 1,5 %-ról 3 %-ra. [6]

Növeli a tesztoszteron szintjét és támogatja az izomtömegek növekedését

A d-aszparaginsav az úgynevezett StAR (szteroidogén akut szabályozási fehérje) vegyület szabályozásának köszönhetően növeli a tesztoszteron szintézisét, mely befolyásolja az androgén szintézisét a heresejtekben. [7] Ezen alapelv szerint a DAA képes közvetetten luteinizáló hormont felszabadítani (tesztoszteron termelést serkentő hormon, emellett pedig befolyásolja a herékben a spermiumképződést) az agyalapi mirigybe, melynek feladata a testben a hormonális folyamatok ellátása. [8][9]

Egy 12 napig tartó kutatás kimutatta, hogy a d-aszparaginsav 6 nap után képes volt megnövelni 15 % -al a tesztoszteronszintet, 12 nap után pedig 42 %-al az alapértékekhez képest, mely 3 nappal a kutatás befejezése után 22 %-ra csökkent. [10] Ezt a tanulmányt egy másik is követett, melyben 90 nap után lehetséges volt a terméketlen férfiaknál a szérum tesztoszteron növekedése 30 – 60 %-al 2,66 g DAA bevitelével. [11] 

A DAA elősegíti az izomtömeg-növekedést és a tesztoszteronszint-növekedést

Egy következő érdekes tanulmány végeztek a sportolókon, akiknek 28 napon keresztül napi 3 g-ot adtak. Az azonban tény, hogy hosszantartó fogyasztás mellett nem számoltak be megnövekedett tesztoszteronszintről. De ez a tanulmány rámutatott egy nagyon fontos dologra, a szérum d-aszparaginsav oxidációjának indukálására (DAO), mely lényegesen degradálja a d-aszparaginsavat. [12]

A d-aszparaginsav felhalmozódása az agyalapi mirigy elülső részében hozzájárul a gonadotropin (az ivarmirigyek tevékenységét szabályozó hormon) hormon és a növekedési hormon (GHRH) kiválasztási sebességének felgyorsulásához. [13] Úgy tűnik tehát, hogy a d-aszparaginsav rövidtávú fogyasztása effektív hatással van a tesztoszteronszint növekedésére, mely egyenes összeköttetésben áll az izomtömeg növekedésével.

Előnyök, melyeket férfiak és nők egyaránt értékelnek

A férfiak számára azonkívül, hogy a DAA növeli a tesztoszteronszintet és ezzel az izomtömeget is, nagyon fontos a spermiumképződésben. Egy tanulmány bebizonyította, hogy a d-aszparaginsav jelen van a spermatogenézis folyamatában, tehát részt vesz a spermiumok képzésében. Szintén befolyásolja a minőségüket és javítja a férfiak reprodukciós képességét. A tesztoszteronszint növelése kedvezően hat, mint szexuális stimuláns és növeli a szexuális vágyat. [14]

A nők számára a d-szparaginsav fontos szerepet jelenthet a szexuális életükben és a reprodukcióban. Egy tanulmány alapján rájöttek, hogy a DAA mint fiziológiai összetevő megtalálható volt a follikuláris folyadékban, mely a korral csökken, és az alacsonyabb szint hatással van a nők szaporodási képességére. [15] A nőknél tehát kedvező hatása lehet a menopauza idején, de a produktív korban is, amikor támogatja a reproduktív potenciáljukat és növeli a libidót. [16] A nőknél azonban a DAA fogyasztását fontos, hogy konzultáljuk szakértővel, vagy orvossal.

Javítja a memóriát és az agy működését

A legújabb kutatásokból rájöttek, hogy a d-aszparaginsav endogén neurotranszmitterként szolgál. Ez azt jelenti, hogy egy olyan anyag, mely képes összekapcsolni a „kommunikációt” az egyes neuronok között. Ez a folyamat az „agy tisztítására” szolgál, és rájöttek, hogy a ebben a folyamatban a DAA jelenléte javítja a memóriát, az agy teljes működését, de a koncentrációt is. [17]

Kinek ajánlott a DAA fogyasztása?

Sokaknak a d-aszparaginsav előnyöket nyújt. Azonban vannak emberek, akik jobb, ha megfontolják a fogyasztását.

A DAA fogyasztását ajánljuk, ha:

  • 21 évnél idősebb férfi vagy, és problémád van az alacsony tesztoszteronszinttel.
  • Természetes úton szeretnéd növelni az endogén anabolikus hormon termelését.
  • Alacsony a libidód, és érzed, hogy az izmaid nem képesek olyan gyorsan regenerálódni edzés után.
  • Megjegyzés: Előny, ha DAA fogyasztása közben folyamatosan figyeled a tesztoszteronszint változásait.
Mikor ajánlott DAA-t fogyasztanotok?

Ne gondolj a DAA fogyasztására, ha:

  • Nőként a DAA fogyasztását konzultálni kell az orvosoddal.
  • Kevesebb, mint 21 éves vagy és megnövekedett a tesztoszteronszinted.
  • Megnövekedett DHT (dihidroszteron), vagy ösztrogén szinttel küzdesz.
  • Hipertireózisod van. [18]

Milyen gyakran kell a DAA-t fogyasztani?

A standard napi DAA adag 2000 – 3000 mg között mozog. A DAA tehát egy olyan táplálék kiegészítő, melyet naponta kell fogyasztani. A vélemények azonban különböznek. Az egyik tanulmányt napi 3000 mg-os napi adagokkal végezték 12 napon keresztül, majd egy hét szünet következett. Egy másik tanulmány szünet nélkül folytatta napi 2000 mg-os adagokkal és nem mutatott ki semmilyen különbségeket az eredmények terén, de más negatív hatásokat sem. [19] A döntés tehát, hogy a DAA-t szünettel, vagy anélkül fogod fogyasztani, csak rajtatok áll, de mindig olvasd el a termék csomagolásán található információkat.

d-aszparaginsav - DAA - hatással van tesztoszteronszintre

Bízunk benne, hogy ismertettük a d-aszparaginsav előnyeit, valamint hatásait a testre. Ha tetszett a cikkünk, támogassátok megosztással.

Sources:

[1] D'Aniello A - .D-Aspartic acid: an endogenous amino acid with an important neuroendocrine role. Brain Res Rev. 2007 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17118457

[2] Man EH, Sandhouse ME, Burg J, Fisher GH - Accumulation of D-aspartic acid with age in the human brain. Science. 1983 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/6857259

[3] Gemma D’Aniello, Salvatore Ronsini, Tiziana Notari, Natascia Grieco, Vincenzo Infante, Nicola D’Angel, Fara Mascia, Maria Maddalena Di Fiore, George Fisher, Antimo D’Aniello - D-Aspartate, a Key Element for the Improvement of Sperm Quality. Scientific Research An Academic Publisher Vol.2 No.4, October 2012 – http://www.scirp.org/journal/PaperInformation.aspx?paperID=24016

[4] E H Man, and J L Bada - Dietary D-Amino Acids. Annual Review of Nutrition Volume 7, 1987 – https://www.annualreviews.org/doi/abs/10.1146/annurev.nu.07.070187.001233?journalCode=nutr

[5] E H Man, and J L Bada - Dietary D-Amino Acids. Annual Review of Nutrition Volume 7, 1987 – https://www.annualreviews.org/doi/abs/10.1146/annurev.nu.07.070187.001233?journalCode=nutr

[6] Friedman M. - Chemistry, nutrition, and microbiology of D-amino acids. J Agric Food Chem. 1999 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10552672

[7] Yoshiko Nagata, Hiroshi Homma, Megumi Matsumoto, Kazuhiro Imai - Stimulation of steroidogenic acute regulatory protein (StAR) gene expression by d-aspartate in rat Leydig cells. FEBS Letters -Volume 454, Issue 3, 9 July 1999, Pages 317-320 – https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S0014579399008406

[8] D'Aniello A, Di Cosmo A, Di Cristo C, Annunziato L, Petrucelli L, Fisher G. - Involvement of D-aspartic acid in the synthesis of testosterone in rat testes. Life Sci. 1996 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/8699926

[9] Wolosker H, D'Aniello A, Snyder SH. - D-aspartate disposition in neuronal and endocrine tissues: ontogeny, biosynthesis and release. Neuroscience. 2000 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/109964687

[10] Topo E, Soricelli A, D'Aniello A, Ronsini S, D'Aniello G. - The role and molecular mechanism of D-aspartic acid in the release and synthesis of LH and testosterone in humans and rats. Reprod Biol Endocrinol. 2009 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19860889

[11] Gemma D’Aniello, Salvatore Ronsini, Tiziana Notari, Natascia Grieco, Vincenzo Infante, Nicola D’Angel, Fara Mascia, Maria Maddalena Di Fiore, George Fisher, Antimo D’Aniello - D-Aspartate, a Key Element for the Improvement of Sperm Quality. Scientific Research An Academic Publisher Vol.2 No.4, October 2012 – http://www.scirp.org/journal/PaperInformation.aspx?paperID=24016

[12] Errico F, Pirro MT, Affuso A, Spinelli P, De Felice M, D'Aniello A, Di Lauro R. - A physiological mechanism to regulate D-aspartic acid and NMDA levels in mammals revealed by D-aspartate oxidase deficient mice. Gene. 2006 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16516413

[13] Pampillo M, Scimonelli T, Bottino MC, Duvilanski BH, Rettori V, Seilicovich A, Lasaga M. - The effect of D-aspartate on luteinizing hormone-releasing hormone, alpha-melanocyte-stimulating hormone, GABA and dopamine release. Neuroreport. 2002 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12488823

[14] D'Aniello G, Ronsini S, Guida F, Spinelli P, D'Aniello A. - Occurrence of D-aspartic acid in human seminal plasma and spermatozoa: possible role in reproduction. Fertil Steril. 2005 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16275242

[15] D'Aniello G, Grieco N, Di Filippo MA, Cappiello F, Topo E, D'Aniello E, Ronsini S. - Reproductive implication of D-aspartic acid in human pre-ovulatory follicular fluid. Hum Reprod. 2007 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/17951582

[16] Hsu C, Hsieh YL, Yang RC, Hsu HK. - Blockage of N-methyl-D-aspartate receptors decreases testosterone levels and enhances postnatal neuronal apoptosis in the preoptic area of male rats.Neuroendocrinology. 2000 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10859492

[17] D'Aniello S, Somorjai I, Garcia-Fernàndez J, Topo E, D'Aniello A - D-Aspartic acid is a novel endogenous neurotransmitter. FASEB J. 2011 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21163862

[18] D'Aniello, A. (2007). D-Aspartic acid: an endogenous amino acid with an important neuroendocrine role. Brain research reviews,53(2),215-234. – https://www.muscleandstrength.com/expert-guides/d-aspartic-acid

[19] Melville GW, Siegler JC, Marshall PW - Three and six grams supplementation of d-aspartic acid in resistance trained men. J Int Soc Sports Nutr. 2015 – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25844073