Hogyan javítható az alvás minősége és hogyan befolyásolja az egészséget és az izomnövekedést

Hogyan javítható az alvás minősége és hogyan befolyásolja az egészséget és az izomnövekedést

Az alvás az életünk kulcsfontosságú része. Teljes értékű alvás nélkül a szervezetünk nem képes eléggé regenerálódni. Az alvás különösen a sportolók számára fontos, mert az edzés kifárasztja a testet és az izmoknak a tápanyagokon kívül időre is szükségünk van a megújuláshoz. Ismerd meg az alvás fontosságát, az egyes részeit, hogy milyen előnyöket tartogat az izmok számára, valamint tanácsokat, hogy hogyan javíthatsz az alvás minőségén.

Miért alszunk?

Az embernek a túléléshez tápanyagokra és folyadékra van szüksége, ám emellett az alvás is az alapvető emberi szükségletek közé tartozik. Életünk körülbelül egyharmadát az ágyban töltjük. Ha megpróbálnánk kihagyni az alvást, akkor először pszichotikus állapotba kerülnénk, majd a próbálkozás halállal végződne. A rekordot Randy Gardner tartja, aki eddig a leghosszabb ideig bírta alvás nélkül és még mindig életben van. Randy 1965-ben 11 napot és 24 percet bírt ki éber állapotban. A kísérlet utolsó szakaszában gondolkodása zavarossábeszéde érthetetlenné vált, és egyszerűbb matematikai feladatokat sem tudott pár percnél tovább oldani. Rengeteg okból nagyon nagy szükségünk van az alvásra. Az alváshiány az életfunkciók lelassulásához, majd halálhoz vezet. Viszont érdekes tény, hogy a tudósoknak 60 év alváskutatás után sem sikerült megválaszolniuk egy kérdést – Miért alszunk? [1] [2] [3]

A tudósok tisztában vannak az alvás közben zajló folyamatokkal és a minőségi alvás előnyei is ismertek. De maga az ok, hogy miért kerül az ember egy ilyen furcsa, hibernált állapotba, amely során álmodik is, még nem ismert. Hogy pontosabbak legyünk, nemcsak az emberek, de minden más élőlénynek is szüksége van az alvásra a túléléshez. 1894-ben egy orosz kutató megállapította, hogy a kutyakölykök alvás nélkül már pár nap alatt elpusztulnak. Egy kicsit jobb a helyzet a patkányoknál, amelyek alváshiány esetén 3 héten belül pusztulnak el. [2] [3]

Az alvás jelentősége

Mi történik velünk alvás közben?

Az alvás részei

Az alvás folyamata nemcsak a szem lehunyásából, alvásból és felébredésből áll. Az emberi agy alvás közben különböző ciklusokon megy keresztül, amelyeknek több fázisuk is van. Az egyes fázisok során különböző dolgok történnek. Egy ilyen ciklus körülbelül 90 percig tart. Egy 7-9 órás alvás során 4-6 ciklus ismétlődik meg. [4] [5]

Egy ciklus alatt három NREM és egy REM fázis váltja egymást. [5]

NREM (non-rapid eye movement) – non-REM néven is ismert. Ez az REM fázis előtti ciklus. Az NREM 3 fázisra osztható, amelyeknek más-más a mélységük. Az NREM fázis alatt a szem nyugalmi állapotban van, a test pedig képes mozogni. [6]

REM (rapid eye movement) – az alvás körülbelül 25 %-át teszi ki. Ez az alvás legmélyebb fokozata. A test az REM fázis alatt teljesen bénult állapotban van és csak a szem mozog. Ebben a részben kerül sor az információ átvitelére a rövidtávú memóriából a hosszútávúba. [6]

Az NSF (National Sleep Foundation) szervezet a következő fázisokba sorolja az alvásciklust [4] [5]:

  1. N1 non-REM (régebben 1. fokozat) – ez a ciklus legéberebb része. Körülbelül 7 percig tart és az alvás 2 – 5%-át teszi ki. Az N1 során lelassul a pulzus, a szemmozgás és a szív aktivitása. Átmeneti szakasznak tartják az alvás és az éberség között.
  2. N2 non-REM (régebben 2. fokozat) – a felületes és a mélyalvás közti fázis. Ez a ciklus leghosszabb része, hiszen körülbelül a 45 – 60 %-át alkotja. Csökken a testhőmérséklet, ellazulnak az izmok és még jobban lelassul a pulzus.
  3. N3 non-REM (régebben 3. és 4. fokozat) – “delta-alvásnak” is jelölik. Ez a mélyalvás kezdete, amely során tovább csökken az agyhullámok aktivitása. Ebben a stádiumban nem mozog sem a szem, sem az izmok. Ez a fokozat az alvás körülbelül 40 %-át teszi ki. Eközben regenerálódnak a sejtek, a szövetek és az izmok, a szervezet pedig energiával töltődik fel.
  4. REM – az alvás 20 – 25 %-át képezi. Felgyorsul az agyi aktivitás, a pulzus és a légzés is. A REM fázisra körülbelül 90 perccel elalvás után kerül sor. Az agy feldolgozza az információkat, mi pedig álmodunk.
Alvási ciklusok

You might be interested in these products:

Az alvás jelentősége az egészségre nézve

Az ember alvás közben pihen és erőt gyűjt a következő napra, de ez egy nagyon leegyszerűsített állítás. A testben számos folyamat zajlik, amelyek hatással vannak az ember egészségügyi állapotára. Most csak a legfontosabb egészségügyi okokat soroljuk fel, hogy miért is kéne minőségi alvással kényeztetnünk magunkat.

1. Jobb sportteljesítmény

A rendszeres edzés pozitív hatással van az alvásra, de ez a viszony fordított esetben is érvényes. A sportágaknál az edzés hosszúságát és típusát, az étrendet és más fontos tényezőket szoktunk nézni. De utánajártál valaha annak, hogy mennyit szoktak a sportolók aludni? Az NSF (National Sleep Foundation) szerint egy felnőtt ember esetében 7 – 9 óra alvás az ideális, a sportolóknak viszont megéri valamivel tovább aludni. Mindegy, hogy mennyire szenvedélyes sportoló vagy, ha eleget fogsz aludni, akkor a sportteljesítményed több területen is javulni fog. Érezni fogod, hogy nő az edzés intenzitása, a gyorsaságod, az energiád, a koordinációd, egyúttal pedig a mentális funkcióid is megerősödnek. Egy tanulmány szerint, amely a SLEEP folyóiratban jelent meg, a kevés alvás összefüggésbe hozható az azonnali helyes döntéshozás visszaesésével, míg azok, akik kialudták magukat, pontosabbaknak mutatkoztak. [7] [8] [9]

Semmiképp se szeretnénk arra ösztönözni, hogy túl sokáig aludj, de itt egy kis lista azokról a csúcssportolókról, akik számára nagyon fontos az elegendő alvás. [10] [11] [12]

  • LeBron James (12 óra)
  • Roger Federer (11-12 óra)
  • Lindsey Vonn (legalább 10 óra)
  • Usain Bolt (8-10 óra)
  • Rafael Nadal (9 óra)
  • Maria Sharapovova (8-9 óra)
AZ alvás és az egészség

2. Kordában tartja a vércukorszintet

A test glükózszintje nemcsak az étrendtől és fizikai aktivitástól, hanem az alvástól is függ. A glükózszint a mélyalvás alatt csökken, ám a mélyalvás hiánya esetén lényegében nem adsz a testednek “szünetet”. “Kikapcsolás és bekapcsolás” nélkül a test rosszabbul reagálhat a vércukorszintre és a sejtjeink szükségleteire. Egy 1999-ben végzett kutatás az alváscsökkentés hatásával foglalkozott fiatal férfiak esetében. Miután csak 4 órát aludtak naponta 6 egymást követő éjszakán, a diabétesz előtüneteit figyeltek meg rajtuk. Ezek a tünetek azonban egy hét rendezett és hosszabb alvás után eltűntek. Több kutatás is rámutatott az alváshiány és a 2-es típusú cukorbetegség előfordulása közti kapcsolatra. Ebből következik, hogy a túl rövid alvás nemcsak a teljesítményedet csökkentheti, de egyúttal súlyos megbetegedésekhez is vezethet. [13] [14] [15]

3. Testsúly változása

A testsúlyod növekedéséről a mozgás hiánya, a nem megfelelő élelmiszerek fogyasztása, de a kevés alvás is tehet. A tudományos cikkek szerint ezért az agy „felborult” hormonszintje okolható. A krónikus alváshiány növeli a grelin, vagyis az étvágyat növelő hormon szintjét, míg a leptin (az étvágyat elnyomó hormon) szintjét csökkenti. [13] [14]

Érzelmi problémák

4. Érzelmi problémák

Biztosan nem fog meglepni, hogy az alváshiány az érzelmekkel is összefügg. A kialvatlan emberek ingerlékenyek, míg akik kialudták magukat, egyértelműen nem érzik magukat rosszul.

Azonban az alváshiány nemcsak a boldogságérzetre van befolyással és nemcsak az érzelmi egyensúlyod teszi tönkre, hanem az ítélőképességedet is, ami mások érzelmeit illeti. Alváshiány esetén nehezebben tudod értelmezni mások megnyilvánulásait és érzelmeit. Nemcsak a fizikai teljesítményed csökken, de a kommunikációs készséged is rosszabbodik.

A hosszú távú alvásproblémák következtében érzelmi rendellenességek alakulhatnak ki. Tudományosan bizonyított, hogy a depresszióban szenvedő emberek 90 %-a egyúttal alvászavarokkal is küszködik. Sokkal ijesztőbb az a tény, hogy a rossz alvás az öngyilkossági hajlam fokozott kockázatával is összeköthető. Nehéz megbirkózni a mindennapos kötelezettségekkel és az alvással nemcsak a fizikai, de a szellemi egészségedet is támogatod. [7] [13] [14]

Az alvás hatása az izmokra

A becsületes edzés és a tápanyagok bevitele nem elegendő a teljes értékű eredményekhez, a testnek regenerációra és pihenésre van szüksége, hogy fejlődni tudjon. A pihenés legjobb módja az alvás. Ez nemcsak az izomtömeg növekedésére érvényes, de egyúttal a teljesítmény javulására is. [4] [16]

Az alvás és a növekedési hormon

Alvás közben csökken az energiafogyasztás, megújulnak az agysejtek, a test növekedési hormont termel és ha alvás előtt fehérjét fogyasztottál, akkor fehérjeszintézisre is sor kerül. A növekedési hormon az egyik fontos összetevő, amelynek jelenlétére szükség van az izmok növekedéséhez és megújulásához. A fehérjeszintézis lényegét biztosan ismered: a test a bevitt fehérjét aminosavakra bontja, amelyeket aztán a szövetekbe építi be. Viszont lehet, hogy arról fogalmad se volt, hogy ehhez a folyamathoz a szervezetnek növekedési hormonra is szüksége van. Mivel ezt a tested alvás közben bocsátja ki, lényegében szabotálod az edzésed és tápanyagbeviteled, ha kevés időt töltesz az ágyban. A növekedési hormont természetesen a szervezet edzés közben is termeli, ám 75%-át alvás alatt bocsátja ki. A fő időszak az alvásciklus 3. fázisának első része. A szervezet ez alatt a mélyalvás állapotában van. Ekkor kerül sor a szövetek és természetesen az izmok helyreállítására is. [4] [16] [17]

Szeretnéd még jobban támogatni az alváshormon kibocsátását? Úgy “segíthetsz”, ha erősítő edzés előtt és után 30 perccel fehérjét fogyasztasz, szénhidráttal kombinálva. Abban az esetben, ha ezt a “trükköt” már ismerted, esetleg tervezed kipróbálni, írd meg nekünk, hogy milyen fejlődést értél el ennek köszönhetően. [16]

Az alvás és az izmok növekedése

Az alvás és a tesztoszteron

A rengeteg kötelességünk mellett nem egyszerű elegendő alvást biztosítani a testünknek, ennek ellenére nagyon fontos lenne. Ez különösen abban az esetben érvényes, ha fontos, hogy növeld és fenntartsd az izomtömeged. A növekedési hormon mellett tesztoszteron is egy ok erre. Az alváshiány ugyanis hatással van a tesztoszteronszint csökkenésére. Egy 2015-ben készült kutatás fiatal férfiak esetében figyelte a tesztoszteronszint változását, miután csökkentették az alvásidejüket. A résztvevők 1 héten át csak 5 órát aludtak naponta. Ennek hatására a fiatal férfiaknál 10-15 %-kal csökkent a tesztoszteronszint. Ahogy látod, már a rövid időszakig tartó alváshiány is jelentős hatással van a hormonális egyensúlyra. A tesztoszteron egy fontos hormon, amely nemcsak az izmok növekedését befolyásolja, hanem a zsírégetést is. Kár lenne még az alváshiánnyal csökkenteni a tesztoszteront, hiszen az ember egyébként is egyre kevesebbel rendelkezik a kor előrehaladtával. A tesztoszteron mennyisége ugyanis évente körülbelül 1-2 %-kal csökken. [18] [19]

Az alvás hatása az izmokra

Szeretnél többet megtudni a tesztoszteron hatásáról és hiányának jeleiről? Tudj meg minden szükséges információt a cikkünkből – Melyek az alacsony tesztoszteronszint tünetei? Hogyan szüntethető meg?.

Hogyan javítsunk az alvás minőségén?

Biztosan mindannyian jobban és tovább szeretnénk aludni, ám ez nem olyan egyszerű. Este a problémáinkat, gondjainkat és az egész napos stresszt  is magunkkal visszük az ágyba. Lehet, hogy az alvás előtti utolsó pillanatokban te is a napközben szerzett új információkat és a téged ért benyomásokat értékeled ki. Tudd meg, hogy melyek azok a tényezők, amelyek pozitívan vagy negatívan befolyásolják az alvás minőségét [4] [20]:

1. Koffein – a reggeli kávéfogyasztás természetesen nincs befolyással az esti elalvásra, de a nap későbbi szakában fogyasztott koffein már probléma lehet. A koffein jól ismert és széles körben fogyasztott serkentőszer, amely javít a figyelmen, támogatja az éberséget és serkenti az idegrendszert. A vérben körülbelül 6-8 órán át marad, tehát ha 6 órával elalvás előtt fogyasztasz kávét, az már befolyással lehet az alvás minőségére.

2. Edzés – ha napközben edzünk, elfáradhat a szervezetünk és könnyebben el fogunk tudni aludni. Főleg az aerób edzés kiváló bizonyítéka ennek, bár a késő esti órákban végzett edzéssel pontosan ellenkező hatást érhetünk el.

3. Alkohol – az alkoholfogyasztás egy jó megoldásnak tűnik az elalvásra, ám pontosan ellenkező hatása van. Befolyásolja a melatonin és a növekedési hormon szintjét, horkolást vagy alvási apnoét okoz. Az alkohol beavatkozik az alvási fokozatokba és zavaróan hat az alvásra. Ha este elkortyolgatsz egy pohár bort, az még nem kell, hogy probléma legyen, de ha “lehajtasz” pár italt, akkor ne legyél meglepődve, ha éjszaka többször felébredsz majd.

4. TV-nézés az ágyból – valakire altatóan hat az esti tévénézés, viszont növelheti is a figyelmet. Ha ágyból nézed a TV-t, akkor arra ösztönzöd az agyad, hogy figyeljen oda, ne pedig az alvásra készülődjön. A fény is probléma lehet, ezért legalább 2 órával lefekvés előtt kapcsold ki a TV-t és minden más erős fényt.

5. Alvás környezete – maga az ágy és annak környezete is szerepet játszik az elalvás sikerességében. Az ágy, a párna és a matrac a testhelyzetre, az ízületekre, a gerincre és másra is hatnak, amelyek alvásproblémákat okozhatnak. Azt javasolják, hogy körülbelül 5-8 évente cseréljük le a matracot, ágyneműt stb.

Hogyan javítsuk az alvást

Alvásjavító táplálékkiegészítők

A szervezet megnyugtatására és az alvás kiváltására különféle táplálékkiegészítők is szolgálnak. Nem kell félned, ma már léteznek természetes alapú táplálékkiegészítők is, amelyek nem okoznak függőséget. De mielőtt fogyasztani kezdenéd valamelyiket, mindig olvasd el a mellékelt útmutatót és ismerkedj meg a termék helyes adagolásával. Manapság már kiegészítők széles kínálata létezik. Mi a legismertebbeket és a legnépszerűbbeket gyűjtöttük össze [20] [21] [22] [23] [24]:

  • Gyógynövényes kiegészítők – az alvást támogató növények közé a levendula és a ginkgo biloba tartoznak. Nyugtatóan hatnak a szervezetre, ennek köszönhetően pedig könnyebben elalszol. Az alvásjavító növények közé tartozik orvosi macskagyökér is, amely segít elaludni és javít az alvás minőségén is.
  • Melatonin – a melatonin hormon természetes úton is megtalálható az emberi testben. Feladata alvásra utasítani az agyat. A táplálékkiegészítő formájában fogyasztott melatonin segít jetlag, elalvási problémák, illetve váltott műszakban végzett munkával kapcsolatos nehézségek esetén. Javít az alvás REM és NREM fázisának minőségén és az alvás teljes hosszúságán is.
  • CBD – a kannabidiol a természetes anyagok közé tartozik, amelyek nyugtató és stresszcsökkentő hatással rendelkeznek. A CBD-t az ipari kenderből nyerik és egyáltalán nem kell félned a pszichotróp hatásoktól, amelyek a THC tartalmú marihuánához köthetők.
  • Aminosavak – a glicin, az L-theanin, a triptofán vagy a GABA (vagyis a gamma-aminovajsav) olyan aminosavak, amelyek segítenek elaludni. A glicin javít az alvás minőségén, az L-theanin pedig támogatja a relaxációt és az alvást. A triptofán egy esszenciális aminosav, amely javíthat az alvás minőségén és felgyorsíthatja az elalvást. A GABA természetes módon is előfordul az agyban. Feladata az idegsejtek ingerlékenységének csökkentése, de az alvás minőségét javító és az alvást meghosszabbító tulajdonságai is vannak.
  • Ásványi anyagok – a szervezet megnyugtatására és az alvás minőségének javítására ható ásványi anyagok közé sorolhatjuk a magnéziumot, a vasat és a kalciumot. A magnézium segít melatonint termelni, egyúttal pedig képes megnyugtatni az izomszöveteket. A vas gondoskodik az oxigénátvitelről a sejtekbe és a szövetekbe. A vashiány a nyugtalan láb szindróma egyik legfőbb oka. Ez a probléma a lábak állandó mozgatásának szükségességét váltja ki, még éjszaka is, ami alvásproblémát okoz. Az alvás minőségére ható ásványi anyagok közé tartozik a kalcium is, hiszen segít az agynak felhasználni a triptofánt a melatonin termeléshez.

A piacon számos termék található, amelyek olyan összetevőt tartalmaznak, amely javít az alvás minőségén. Léteznek azonban olyan keverékek is, amelyek több hatóanyagot is tartalmaznak, például Sleep & Relax, amelyben GABA-t, L-triptofánt, 5-HTP és theanint is találsz. Mindegy, hogy egy- vagy többkomponensű táplálékkiegészítőt választasz, az a fontos, hogy az adott termék milyen hatással van a szervezetre és hogyan javít  az alvás minőségén.

Érdekel, hogy hogyan hat a magnézium a szervezetedre és szeretnél még több információt megtudni róla? Olvasd el a cikkünket a magnézium jelentőségérőlA magnézium valóban hatással van az egészségre és az izomtömegre?.

Kiegészítők a jobb alvásért

Az edzés, a táplálkozás és az alvás a három legfontosabb előfeltétel az egészség és a fitness célok elérése esetében. Ha eddig elhanyagoltad az alvást és csodálkoztál, hogy az eredményeid stagnálnak, most már tudod, hogy mi volt a lehetséges probléma. Alvás nélkül a test nem tud teljes mértékben regenerálódni és nem tudsz javítani az alakodon. Reméljük, hogy cikkünk inspirációt nyújtott és most már teljes értékű pihenéssel fogod kényeztetni magad, lelkiismert-furdalás nélkül. Szeretnéd, ha a barátaid is megtudnák, hogy milyen fontos az alvás? Ne habozz, hanem támogasd a cikket egy megosztással.

Sources:

[1] Stephanie Pappas - Why Do We Sleep? – https://www.livescience.com/32469-why-do-we-sleep.html

[2] Claire Maldarelli - Why do people need to sleep? – https://www.popsci.com/why-we-need-sleep/

[3] GRAHAM LAWTON - WHY DO WE SLEEP? – https://www.inverse.com/article/34600-why-do-we-sleep-and-dream

[4] David Robson - The Importance Of Sleep – https://www.bodybuilding.com/content/the-importance-of-sleep.html

[5] Kirsten Nunez - What Is the Purpose of Sleep? – https://www.healthline.com/health/why-do-we-sleep

[6] Michael Breus - What is the difference between REM and NREM sleep? – https://www.sharecare.com/health/sleep-basics/what-is-nrem-sleep

[7] Jenna Fletcher - Why sleep is essential for health – https://www.medicalnewstoday.com/articles/325353

[8] Find out why snoozing more will keep you on top of your game. – https://www.sleep.org/articles/how-sleep-affects-athletes/

[9] Sleep, Athletic Performance, and Recovery – https://www.sleepfoundation.org/articles/sleep-athletic-performance-and-recovery

[10] Jordan Schultz - These Famous Athletes Rely On Sleep For Peak Performance – https://www.huffpost.com/entry/these-famous-athletes-rely-on-sleep_n_5659345

[11] Kathleen Elkins - Tennis star Maria Sharapova wakes up at 6:30 a.m. every day—here’s her morning routine – https://www.cnbc.com/2017/09/08/grand-slam-champion-maria-sharapovas-morning-routine.html

[12] Day in the Life: Lindsey Vonn – https://owaves.com/day-plans/day-life-lindsey-vonn/

[13] Joe Leech - 10 Reasons Why Good Sleep Is Important – https://www.healthline.com/nutrition/10-reasons-why-good-sleep-is-important

[14] Surprising Reasons to Get More Sleep – https://www.webmd.com/sleep-disorders/benefits-sleep-more#1

[15] Spiegel K, Leproult R, Van Cauter E - Impact of sleep debt on metabolic and endocrine function. – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10543671

[16] Does Lack of Sleep Hinder Muscle Growth or Performance? – https://www.issaonline.com/blog/index.cfm/2018/does-lack-of-sleep-hinder-muscle-growth

[17] Sleep and Human Growth Hormone – https://www.healthline.com/nutrition/11-ways-to-increase-hgh#1.-Lose-body-fat

[18] Jeremy Ethier - How Much Sleep Do You Need To Build Muscle? (9 Studies) – https://builtwithscience.com/sleep-and-muscle-growth/

[19] Rachel Leproult, Eve Van Cauter - Effect of 1 Week of Sleep Restriction on Testosterone Levels in Young Healthy MenFREE – https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4445839/

[20] Rudy Mawer - 17 Proven Tips to Sleep Better at Night – https://www.healthline.com/nutrition/17-tips-to-sleep-better

[21] Alina Petre - 9 Natural Sleep Aids That Are Backed by Science – https://www.healthline.com/nutrition/sleep-aids

[22] Top 8 Effective Sleep Supplements: Health Benefits – https://fullscript.com/blog/top-8-natural-sleep-supplements

[23] Michael Breus - 10 Of The Most Effective Natural Sleep Aids – https://thesleepdoctor.com/2018/12/25/10-of-the-most-effective-natural-sleep-aids/

[24] Emma Williams - Supplements That Help You Sleep Better – https://www.alaskasleep.com/blog/vitamins-to-help-you-sleep