Fitness recept: epres-fehérjés tekercs kókusszal

Fitness recept: epres-fehérjés tekercs kókusszal

Ti is imádjátok az epret? Ebben az esetben mindenképpen ki kell próbáljátok ezt a könnyed epres-fehérjés roládot! Nagyszerű íze mellett a magas fehérjetartalma is vonzó, és mindössze 72 kalória van egy szeletben. Lássunk hozzá!

Hozzávalók a tésztához:

Hozzávalók a krémhez: 

  • 250 g sima túró
  • 150 g eper
  • édesítő ízlés szerint (mi 30 g mézet használtunk)
  • 1 ek. citromlé

You might be interested in these products:

Elkészítés menete:

Kezdjük azzal, hogy a tojássárgáját elválasztjuk a tojásfehérjétől. A tojássárgájához hozzákeverjük a kókuszt, a fehérjét, a sütőport, a vizet és az erythritet. A tojásfehérjéből kemény habot verünk fel, amelyet finoman összekeverünk a tojássárgájás keverékkel. A tepsibe sütőpapírt helyezünk és beleöntjük az elkészített tésztát. Ezután a tésztát sütőbe tesszük és 180°C-on 10 percen át sütjük.

A megsült tésztát hagyjuk kihűlni, addig pedig elkészítjük a túrós krémet. A túrót, a citromlevet és az édesítőt sima krémmé keverjük össze, amelyet a kihűlt tésztára viszünk fel. Néhány epret félbevágunk és a bal oldala mentén hosszában ráhelyezzük az alaptésztára. A többi epret kis darabokra vágjuk és a krémre tesszük. A tésztát lassan és finoman feltekerjük. Az elkészült roládot legalább egy órán át a hűtőszekrényben hagyjuk, hogy rendesen megdermedjen, majd felszeleteljük. Friss eperrel és kókuszreszelékkel tálaljuk. Jó étvágyat!

Fitness recept: epres-kókuszos tekercs fehérjével
Tápértékszeletenként (összesen 14 szelet)
Kalória72
Szénhidrát5 g
Fehérje5 g
Zsír4 g

Ti is kipróbáljátok az epres-fehérjés roládot? Írjátok meg kommentben, és ha tetszett ez a fitness recept, akkor támogassátok egy megosztással.